Zöld világ

Évtizedes átalakításba fogott a Mátrai Erőmű, kiemelten fontos a munkahelyek védelme

Évtizedes átalakításba fogott a Mátrai Erőmű, kiemelten fontos a munkahelyek védelme

Elkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, a vállalat karbonfüggetlenségét célzó és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági, valamint a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjedő átmenet azonban a jelenlegi munkahelyeket nem veszélyeztetheti - jelentette ki az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter.

Napenergia: a bíróságon is megküzdenek a napelemgyártók

Napenergia: a bíróságon is megküzdenek a napelemgyártók

A napenergia vártnál gyorsabb terjedését a költségek folyamatos csökkenése és az ezt lehetővé tevő technológiai fejlődés alapozta meg. A napelemgyártók között éles innovációs verseny folyik, hogy a legjobb technológiát a legjobb áron kínálhassák ügyfeleiknek, így aztán nem csoda, ha az iparágban kiemelt jelentőséggel bír a szellemi tulajdonjogok védelme, és egy-egy újítás, illetve szabadalom használatának jogáért akár a bíróságra is készek elmenni.

A vidéki kistelepüléseken élők aggódnak leginkább a klímaváltozás miatt

A vidéki kistelepüléseken élők aggódnak leginkább a klímaváltozás miatt

Közel egy éve annak, hogy a koronavírusjárvány megjelent Magyarországon. A világ ez idő alatt sokat változott, a nemzetközi és a hazai közbeszédet is a betegséggel kapcsolatos aggodalmak határozták meg. A klímaváltozást érintő nyugtalanság azonban a COVID-járvány ellenére sem csökkent Magyarországon.

Elkaszálta Magyarországot az EU bírósága

Elkaszálta Magyarországot az EU bírósága

Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós szabályokat azzal, hogy nem tett eleget a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték tiszteletben tartására, illetve e határértékek túllépésének időtartamára vonatkozó kötelezettségeinek - közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Olyan forrásra alapozzuk a fűtés kizöldítését, amely a szénnél is klímapusztítóbb lehet

Olyan forrásra alapozzuk a fűtés kizöldítését, amely a szénnél is klímapusztítóbb lehet

A nagyrészt tűzifahasználatot jelentő erdei biomassza energetikai célokra való alkalmazása többnyire károsabb a Föld légkörére nézve, mint a fosszilis tüzelők ezáltal kiváltandó égetése - állítja az Európai Bizottság témában készült új jelentésében. A jelentés alapján a hosszú távon érvényesülő negatív hatások miatt az Unió jelenlegi biomassza-égetési gyakorlatának fennmaradása veszélybe sodorná az EU 2050-es klímasemlegességi célját és a klímaváltozás megfékezésére irányuló erőfeszítést. A magyar kormányzati energia- és klímastratégia a biomassza fűtési célú felhasználását közel tízszer annyival növelné 2030-ig, mint az összes többi megújulóét együttvéve.

Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot

Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot

Közzétette januári értékesítési számait a Nio, amelyekből az látszott, hogy a Tesla riválisának kikiáltott cég már hatodik egymást követő hónapja ér el rekord értékesítést. Persze van még mit behozni a Teslához képest, hiszen az amerikai gyártó értékesítése továbbra is sokszorosa a Nio eladásainak.

Valami elkezdődött: újabb ingatlanpiaci szereplők szállhatnak be a zöld elit pénztermelő játékába

Valami elkezdődött: újabb ingatlanpiaci szereplők szállhatnak be a zöld elit pénztermelő játékába

Egy év alatt több mint 60%-os növekedésen ment keresztül a zöld kibocsátások volumene nemzetközi szinten, és még csak most kezdenek belelendülni a leggyorsabban reagáló játékosok. A zöld forrásból olyan fejlesztéseket valósítanak meg a cégek, amely több évre csökkenti valamiképp és valamilyen mértékben az ökolábnyomukat, és nem mellesleg ezáltal sokszor költséget is tudnak vágni a napi működésben. Az ingatlanos cégek talán még könnyebb helyzetben is vannak, a zöldkötvény-kibocsátás kritériumai ugyanis egybevághatnak egy mai modern iroda-, vagy lakófejlesztés bérlői, vásárlói elvárásaival. Mindezeknek egy különösen pozitív kimenetele, hogy a CPI és a CTP után más Magyarországon aktív fejlesztők is a küszöbén állnak annak, hogy belépjenek a "zöld elitbe".

A klímák és a hőszivattyúk újrahasznosítására vállalkozik egy cég

Körforgásos gazdasági programot indít a klímák és hőszivattyúk hűtőközegének újrafelhasználására a Daikin. Az eljárás során a használt hűtőközeget visszanyerik a már meglévő rendszerekből, visszaállítják az új hűtőközeggel azonos minőséget, majd a regenerált hűtőközeget felhasználják az új VRV-egységekhez.

Romlott a levegő minősége Magyarország északkeleti részén

Romlott a levegő minősége Magyarország északkeleti részén

Tovább romlott a levegőminőség északkeleten a magas szálló por koncentráció miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ térképe alapján csütörtökön már nemcsak Putnok, hanem Sajószentpéter levegőjét is veszélyesnek minősítették. Kazincbarcikán és Miskolcon egészségtelen a levegőminőség.

Mi folyik itt? Csalódást okozott a Tesla és Elon Musk

Mi folyik itt? Csalódást okozott a Tesla és Elon Musk

Több mint egy éven keresztül verte a Tesla az elemzői várakozásokat, miközben a cég részvényárfolyamának meredek emelkedésével az elvárások is egyre csak nőttek. A szerdai amerikai piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a gyártó, és hosszú idő után - egyébként a mostani gyorsjelentési szezonban látott trenddel szemben is - a vártnál gyengébb profitszámokat közölt a cég, és az idei értékesítési célra vonatkozó előrejelzés is hagyott némi kívánni valót maga után. A befektetők kedvezőtlenül fogadták, hogy ilyen értékeltség mellett csalódást tudott okozni a Tesla, a zárás utáni kereskedésben alaposan megütötték a részvényt.

A Volkswagen felvette a kesztyűt és odacsapott a Teslának

A Volkswagen felvette a kesztyűt és odacsapott a Teslának

Úgy tűnik, hogy a hagyományos autógyártók mégsem dobták be teljesen a kesztyűt, és komolyan gondolták, hogy felveszik a versenyt az új elektromosautó-gyártókkal és a Teslával. Ez pedig már az értékesítési adatokon is látszik, a Volkswagen decemberben dupla annyi elektromos autót adott el Európában, mint Elon Musk cége.

Startupok és fenntartható megoldások: mutatjuk a legizgalmasabb új technológiákat

Startupok és fenntartható megoldások: mutatjuk a legizgalmasabb új technológiákat

Kék Bolygó Start-Up Trambulin névvel indított kelet-közép-európai startup akcelerátor és mentorprogramot a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel együttműködve tavaly októberben. A program keretében 12 fenntarthatóság központú startup kapott szakmai támogatást, és egyikük egy nagy lépéssel közelebb kerülhetett egy tőkebefektetés lehetőségéhez is.

Megkapták a zöld jelzést, összefog a Tesla és a BMW

Megkapták a zöld jelzést, összefog a Tesla és a BMW

Az Európai Bizottság zöld utat adott annak az akkumulátor technológiával kapcsolatos összefogásnak, amelynek részeként mintegy 2,9 milliárd eurós állami támogatást kaphat 42 vállalat, köztük a Tesla és a BMW, de a haszonélvezők közé tartozik a Stellantis és a Northvolt is. A projekt célja, hogy az EU versenypozíciója erősödjön az elektromos járművek területén.

Újabb erőművet helyezett üzembe a MET

Újabb erőművet helyezett üzembe a MET

A MET Csoport 51 százalékos tulajdonában álló vegyesvállalatán, a PEPO Energyn keresztül üzembe helyezte 1,2 MW teljesítményű biogázerőművét Szerbiában. Az ünnepélyes megnyitón Zorana Mihajlović miniszterelnök-helyettes, energiaügyi miniszter is részt vett.

Energiahivatal: 15 munkanapon belül lesz eredménye a sokszoros túljelentkezés mellett zajló megújuló-tendernek

Energiahivatal: 15 munkanapon belül lesz eredménye a sokszoros túljelentkezés mellett zajló megújuló-tendernek

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) eredményesnek nyilvánította a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelés támogatására tavaly júliusban kiírt pályázati eljárást. A MEKH közleménye szerint 15 munkanapon belül határozatokat hoznak az egyes pályázati dokumentációkról, amelyekben azokat nyertessé vagy érvénytelenné nyilvánítják, illetve a pályázatok sorrendje alapján elutasítják.

Újabb elektromos töltőkkel bővítette a Mol hazai hálózatát

Újabb elektromos töltőkkel bővítette a Mol hazai hálózatát

A Mol 14 elektromos töltővel bővítette hazai töltőhálózatát. A vállalat immár 71 elektromos töltőt üzemeltet országszerte, amelyből 7 gyors-, 58 nagy teljesítményű villám-, és 6 ultragyors töltő, vagyis döntő többségük mindössze fél óra alatt képes menetkészre feltölteni egy átlagos elektromos autó akkumulátorait. A töltők használatára kifejlesztett MOL Plugee alkalmazásnak már csaknem 5000, applikáción keresztül töltő felhasználója van a tavalyi indulás óta.

Felpezsdítik a hazai ingatlanpiacot a zöld befektetések

Felpezsdítik a hazai ingatlanpiacot a zöld befektetések

Az egész befektetési piac slégertermékei a zöld és fenntartható pénzügyi lehetőségek, ezek egyik típusa a zöld kötvény, már a magyar ingatlanpiacon is nyomot hagyott. Két ingatlanfejlesztő, a CPI és CTP voltak azok az úttörők, akik itthon elsőként éltek a zöldkötvény-kibocsátás lehetőségével. Lássuk a tapasztalatokat!

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.